Ausztria Anglia Cseh-és Morvaország Dánia Észtország Finnország Hollandia Lengyelország Lettország Litvánia Németország Norvégia Svédország

TAGSZERVEZETEINK / ÉSZTORSZÁG


Észtországi Magyarok MUNKÁCSY MIHÁLY Egyesülete
Mihály Munkácsy nim. Eestimaa Ungarlaste Ühing

„Élni akarunk, s mert akarunk, élni is fogunk!”

Észtországban magyarok ?? -csodálkozik el mindenki, akivel találkozunk, és mesélni kezdünk magunkról, sorsunkról.
Pedig e két finnugor rokonnép kapcsolata, ha hiányosan is, de a 15. századig kísérhető figyelemmel.
Az egyik első magyar, aki valószínűleg Észt földre lépett, a Mátyás király udvarából való Iván lehetett, akit Mátyás király, mint szláv nyelvet ismerő követet küldött III.Iván Moszkvai fejedelem udvarába. Útjának célja többek között az Oroszországban maradt magyarok sorsának megismerése és hazatérési lehetőségüknek felmérése.
Az akkori lengyel-orosz kapcsolatok feszültsége miatt III.Iván cár a követet hazatérésre szólította fel, és mint biztonságosat, a mai Észtországot is magábafoglaló Livimaa-n keresztüli útvonalat ajánlotta. Arról , hogy Iván el is fogadta-e az ajánlatot már nincsennek adataink.
Pontosabb adataink vannak a 16.századtól, amikor Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1582-ben a Jam Zapolski béke alapján Livimaa és a Tartui püspökség egész területét , az oroszok kivonulása után , fennhatósága alá vonta. Így Báthory az első fejedelem, aki egyszerre kormányozott mind magyarokat, mind észteket - azok javára .
1578-1582 között Báthory seregei Bornemissza János és Székely Mózes vezetésével eredményesen harcoltak Rettegett Iván ellen. Sok magyar huszár veszett el észt földön, de valószínűleg még több telepedett le, és alapított családot.

Kultúrtörténetileg fontosabb , hogy a II.Gustav Adolf Svéd király által 1632-ben második svéd egyetemként alapított Tartui Egyetemnek már az 1636. évi végzősei között találunk két erdélyi magyar teológust. 1636-43-ban Tartuban 3, majd 1692-1710 között 9 erdélyi teológus tanul.
A 18.század végétől az észt-magyar kapcsolatok főleg a nyelvtudósok, etnográfusok, irodalmárok és írók között fejlődtek, de ennek bemutatása erőnkön felüli.
Átlépve az évszázadokon, ay 1960-as évekkel szeretnénk folytatni. Ekkor már bebizonyosodott , hogy a történelemben semmi sem lehetetlen.

A sztálini Szovjetunió kis időkülönbséggel megszállta mind Észtországot, mind Kárpátalját, ezáltal újra közös sorsra kényszerítve észteket és magyarokat. A különbség annyi volt , hogy az észtek formailag minimális államiságot élvezhettek. Ennek egyik jelemzője az egyetemi szintre is kiterjedő anyanyelvi oktatás lehetősége, amely a kárpátaljai magyaroknál az ungvári egyetem magyar tanszékére volt korlátozva.

A magyar középiskola elvégzése után Magyarországon továbbtanulni lehetetlen volt, a helyi ukrán és orosz egyetemeken pedig versenyképtelenek voltunk. Eljutott azonban hozzánk a hír, hogy Észtországban a tartui egyetemen magyarul is lehet felvételizni. E hírtől felbátorodva indult el az első próbálkozó, a középkori magyar diákok nyomdokain Észtországba, ahol szívesen fogadták, segítették, bátorították. A kis észt nép tudatosan élt a lehetőségekkel, soha nem tört meg a szovjet megszállás alatt, és minden alkalmat kihasznált az ellenállásra. Így vált a kárpátaljai magyarok támogatása és befogadása a közös ellenállás jelképévé, és Észtország a kárpátaljai magyarok kulturális mentsvárává.

Ay 1970-80-as években volt úgy , hogy a tartui egyetemeken egyszerre 40-50 magyar diák tanult, ezek külön kis közösséget képezve osztoztak örömben – bánatban. Ezek a diákok a diploma megszerzése után visszamentek Kárpátaljára, de sokan családot és egzisztenciát teremtve letelepedtek Észtországban.
Így érünk el a 80-as évek végére mikor megindult a nemzeti öntudatra ébredés és mindnyájunk örömére megingott a SzU. Ez a folyamat Észtországban talált a legtermékenyebb talajra, és legkevesebb elfojtásra. Így történhetett meg, hogy 1988. őszén a „ Daloló forradalommal” szinte egyidőben felmerült a lehetőség az észtországi magyarok közötti eddig spontán létező kapcsolatok törvényes keretek közé terelésére.

Az egyesület megalakulása

1988-ban a SzU bomlásának idején egyszerre szükség lett arra, hogy ez a kis magyar közösség bejelentse magát, mint az észt függetlenséget támogató hivatalos szervezet.
Ekkor alakult meg az Észt Népfronttal majdnem egyidejűleg az észtországi internacionalista front, mely magát az Észtországban élő ún. másnemzetiségűek érdekvédelmi szervezetének nyilvánította. Ez egy szovjetpárti szervezet volt, teljesen átlátszó észtellenes politikával.
Erre reagálva jelentek meg egymás után a különböző nemzetiségi egyesületek, melyek között a zsidó után a második a magyar volt. Egy maroknyi magyar : Bizinger József, Asszonyi István, Asszonyi Erzsébet, Asszonyi András, Lőhmus Judit, Strömpl Judit, Suba Sándor és Anna, Szirkó Ferenc és Éva, Jana Árpád és Ljuba , Talur Katalin és Bán István 1988. november 5-én Tartuban megalapította a Munkácsy Mihály Észtországi Magyar Kulturális Egyesületet.
Ekkor a hivatalos adatok szerint 241 magyar élt Észtországban. A hivatalos bejegyzés november 12-én történt, amikor is megszületett az első hivatalos magyar egyesület a Szovjetunióban, mivel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség bejegyzését egy éven keresztül szabotálták a hatóságok.
- Hogy miért Munkácsy? - Mert számunkra egyike volt azoknak a magyaroknak, kinek magyarságához nem fér kétség, s akárcsak mi, ő is Kárpátalja szülötte.
- Hogy miért kulturális? - Mert az akkor érvényes törvények szerint más nemzeti egyesületet nem lehetett volna hivatalosan bejegyezni.
Az alapszabályban viszont súlyt fektettünk az érdekvédelemre, tehát a 'kulturális' szót mi tágabb értelmében használtuk, beleértve a politikai tevékenységet és érdekvédelmet is. Helyzetünket és lehetőségeinket kihasználva célkitűzéseink között szerepelt a kárpátaljai magyarság helyzetének és problémáinak tolmácsolása a szabad világ felé.

A tagság

A fizetőtagok száma 43 magát magyarnak valló felnőtt, hozzájuk tartoznak a gyerekek (kb 50), valamint még kb. 10-15 olyan személy, akik csak ritkán vesznek részt az egyesület életében, s nem fizetik rendszeresen a tagsági díjat.
Az észtországi magyarok többsége értelmiségi foglalkozású. Mivel a legnépszerűbb szakok az orvosi és az állatorvosi volt, ezért a legtöbb észtországi magyar orvos, ill. állatorvos. Vannak még mérnökök, közgazdászok, programozómérnökök és bölcsészek.
Az észtországi magyarok szétszórtan élnek országszerte, a távolságok viszont itt nem nagyon gátolják a kapcsolattartást.
Ma már a magyarság három generációjáról beszélhetünk. Az első generáció - az ún. áttelepültek - korhatára a 40 és a 60 év között van.
A második és harmadik generáció már itt született, s többségük vegyes házasságban.
Az első nemzedékhez tartozók tartják magyar identitásukat, amelynek egyik fontos kifejezője a nyelvtudás. Magyarságát Észtországban mindenki büszkén hirdeti. A legtöbb egyesületi tagot elkíséri észt vagy orosz házastársa a magyar összejövetelekre. Ezek a nem magyar házastársak tiszteletben tartják a magyar gyökereket, sőt egyesek közülük még tevékenyebbek is, mint magyar férjük (ez inkabb a nőkre jellemző).
Külön ügyelünk arra, hogy ezek a magyarul gyakran nem tudó emberek jól érezzék magukat köztünk, ne érezzék a kitaszítottságot amiatt, hogy nem értik a közös nyelvet, ami ezeken az összejöveteleken mindig a magyar.
A második és harmadik generációnál a magyar nyelvtudás már nem kötelező velejárója a magyar identitásnak. A magyartudás és magyar identitás egyértelműen a személyes kapcsolatokra épül, tehát azok a gyerekek beszélik anyanyelvünket, akiknek megadatott, hogy rendszeresen és hosszabb időn keresztül lehettek magyar közegben Kárpátalján vagy Magyarországon. ermészetesen az sem mindegy, hogy ez a közeg mennyire volt befogadó, ill. mennyire érezhette a gyerek magát hozzátartozónak vagy idegennek. Szerencsére a szerető magyar nagymamákban nem volt hiányuk gyermekeinknek, így még ha a nyelvet nem is tanulta meg mindenki tökéletesen, a magyar identitást sokan vallják.
Az egyik éretségiző fiatalember szépen fogalmazta meg identitása lényegét: “A magyarok soha nem adják fel gyökereiket. Nem számít az, hogy milyen jól tudja valaki a nyelvet, fő az, hogy érezze, hova tartozik.” Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar-orosz családokban, érthető módon, a magyar identitás nagyobb tért hódít, mint a magyar-észt családokban, de még itt is sokat számítanak a személyes kapcsolatok. Az egyik magyar édesanya, akinek felnőtt fia apja után észtnek jegyeztette magát azzal az indokkal, hogy ők kevesebben vannak, lánya viszont a magyar mellett döntött nagymamájahoz fűződő erős kötődése folytán.

Az egyesület feladata

1999. tavaszán az újrajegyzés alkalmával egyesületünk megváltoztatta nevét az Észtországi Magyarok 'Munkácsy Mihály' Egyesülete névre, amely jobban kifejezi az egyesület lényegét
Egyesületünk elsősorban érdekvédelmi szervezet. Ez azt jelenti, hogy tagjaink közös érdekeit védi kifelé: együtt reagálunk a különböző nehézségekre, amelyeket a változó körülmények hoznak. Ugyanakkor fontos egy belső érdekvédelem - a szolidaritás. Az, hogy valaki tagja az egyesületnek, segíti magyar nemzeti identitását megtartani, és gyermekeinek átadni. Segít kapcsolatot tartani az anyaországgal, amely különösen fontos a gyerekek számára. Nem az a célunk, hogy egy olyan gyerek, akinek az apja magyar, az anyja pedig észt vagy orosz, feltétlenül csak magyar akarjon lenni, hanem az, hogy tudja: honnan származik az apja, milyen az a nép, amelynek vére egy kicsit benne is csörgedezik, hogyan hangzik a nyelv, melyet nagyszülei és azok elődei használtak, hogy büszkén és tudatosan vállalja az apját is.
A már idézett fiatalember a következőképpen fogalmazta meg a hármas identitás lényegét, amivel megcáfolta, hogy a különbözőségek feltétlenül belső konfliktusokhoz vezetnek. “Észt állampolgár vagyok, itt születtem, ez a hazám. Az anyanyelvem orosz, mert edesanyám orosz, ugyanakkor apám révén magyar nemzetiségű vagyok. Bennem mindez így szépen elfér.”

Eszközök

Az egyesületnek két központja van: az egyik Tallinnban, a másik Tartuban. Az elmúlt évek során ez a két központ váltakozó intenzítással tevékenykedett. Az elején Tartuban folyt aktívabb társasági élet, mert itt voltak olyan korú gyerekek, akik igényelték a foglalkozást. Rendszeresen működött egy vasárnapi iskola. Az utóbbi néhány évben Tallinnban folyt aktívabb egyesületi élet. Itt rendszeresen megtartották a péntek esti összejöveteleket, foglalkoztak a gyerekekkel.
A kapcsolattartásban fontos helye van a rendszeres magyar nyelvű istentiszteleteknek. Haláláig id. Asszonyi István református lelkész végezte a szolgálatot, kinek négy gyermeke közül három élt Észtországban. Halála után a svédországi Molnár Veress Pál lelkész viseli gondját az észtországi magyar hivőknek. 1997. őszén megalakult az Észtországi Magyar Gyülekezet, amely tagja az Északi Magyar Gyülekezet Szövetségének.

Az első észtországi konfirmandusok

Évente legalább négyszer van olyan országos rendezvény, amelyre összegyűlik a tagság nagyobb része. Ezek a március 15., a húsvét, Szent István-nap, az október végén szervezett finnugor rokonsági napok, és a karácsony. Több éve tartunk vidám farsangi ünnepséget is.
Az egyesületnek volt saját híradója, a Kapcsolat, amely az évek folyamán különböző céloknak tett eleget. Az egyesületi élet elején gyakran megjelent: (1989 – 1996) tájékoztatta, lelkesítette, biztatta az észtországi magyarokat. A politikai viharok idején szószólója és magyar nyelvű híradója volt az észtországi eseményeknek. Most, amikor a viharok elcsitultak és az élet megfeszítő munkát vár az emberektől, a kapcsolatot már inkább csak telefonon - számítógépen keresztül tartjuk, az “újságcsinálásra”, sajnos, nincs idő.

Nagyon fontos helyet foglal el az egyesület életében a kapcsolat Magyarországgal és a környező országokban működő magyar egyesületekkel. Eddig még minden évben sikerült legalább rövid időre magyarországi táborba vinni a gyerekeket. A felnőttek közül néhányan rendszeresen részt vesznek a svédországi Önképzőkör nyári táborában.
Az egyesület 1989-től tagja az Észtországi Kisnemzetek Szövetségének, Bán István 1999-től annak alelnöke, együttműködünk több észtországi etnikai kisebbséget egyesítő szervezettel, észt-magyar, finnugor társasággal.
1992-től egyesületünk tagja a Magyarok Világszövetségenek, valamint az Anyanyelvi Konferenciának, szoros kapcsolatot tart a világ más tájain működő magyar egyesületekkel (elsősorban a környező országokban: a Svédországi Magyarok Országos Szövetségével, a Finnországi Magyarok Egyesületével, a Litvániai Báthory Szövetséggel, a lettországi magyar egyesületekkel). Jó kapcsolat alakult ki egyesületünk és olyan összmagyar szellemi műhelyek között, mint Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, a PAX Romana.
1996. márciusától az MVSZ nyugati régiójának tagjai vagyunk, ezáltal szentesítve az időközben kialakult helyzetet.

Az elmúlt tizenhárom év és a jövő kilátásai

Ezalatt a tizenhárom év alatt egyesületünk életének három időszakáról beszélhetünk.
Az első a lelkesedés időszaka volt, amikor hittük, hogy miután széthullott a nagy szovjet birodalom, most már minden csoda megtörténhet. Ekkor a személyes identitások közül a nemzeti hovatartozás volt talán a legfontosabb. Ez az időszak a romantikus együvétartozás, a szép remények és a szeretet ideje volt. Először történt meg, hogy mások sem kételkedtek magyarságunkban, s itt a legfontosabb talán éppen a hivatalos magyar elismerést kell megemlíteni. Kezdtük mi is hinni, hogy eljött az ideje, amikor minket is 'IGAZI' magyarokként kezdenek kezelni.

Mádl Ferenc és Lennart Meri köztársasági elnökök az észtországi magyarokkal 2000-ben

A második periódus, sajnos, a csalódások idejének nevezhető, mert nem történtek újabb csodák, hanem ellenkezőleg: jöttek a nehéz hétköznapok és a rendszerváltozást kisérő kihívások. Ezt az időszakot akár az új útkeresés idejének is nevezhetnénk. Ki hogyan tud boldogulni, ki mennyit ér, és mennyit tud elérni élve az újonnan adta lehetőségekkel. A rendszerváltás rengeteg újat hozott életünkbe, amit nem lehet egyértelműen pozitívnak értékelni. A lehetőségek mellett egy csomó nehézség is velejárója volt. Minden mozgásba jött, és fergeteges változások szemtanúi lehettünk. Ugyanakkor eltűnt minden, ami a biztosat jelentette volna. A jövőre nem volt idő gondolni, ma kellett cselekedni gyorsan, bátran, és néha olyasmit is vállalni, amiben nem is lehetett igazán biztos az ember. Ezt a helyzetet Észtországban is különbözőképpen élték meg az emberek. Voltak, akik elkeseredéssel reagáltak a váratlan nehézségekre, de az észtországi magyarokra nem ez volt a jellemző. Elkezdődött egy eszeveszett hajsza a személyes siker elérésének útján. Most már ez lett a legfontosabb - a megélhetés, az anyagi javak, a pozíció, az elismerés. Volt, aki otthagyta előző szakmáját és az üzleti életben keresett magának helyet, volt, aki a továbbtanulást, a szakmai fejlődést választotta. Voltak, akik elhagyták Észtországot és Kárpátalján, Magyarországon, Oroszországban, Finnországban keresték szerencséjüket. Akik maradtak, inkább elfogadták az új lehetőségeket és sikereket értek el. De mindez nyomot hagyott az egyesületi életen: eltávolodtunk egymástól.
A harmadik időszakot talán a racionalizmus szó jellemzi legjobban. Tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, hová tartozunk. Ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy a nemzeti identitás az emberi identitás egy része. Hogy mennyire fontos része, ez sokmindentől függ. Függ attól, mennyire fogad be minket a befogadó ország, mennyire értékeli a befogadó ország magyarságunkat és, hogy vannak-e személyes identitásnak olyan részei, amelyek kiszorítják, helyetesítik a nemzeti identitást. A szórványban élő, különösen második és harmadik generációs magyar akkor tartja meg nemzeti identitását, ha jó magyarnak lenni, ha érdemes.
Már a második korosztály közül is azok tartják fontosnak magyarságukat, akiknek még megvan a személyes kapcsolatuk a magyar rokonsággal, akik rendszeresen és huzamosabb időt töltenek Kárpátalján vagy Magyarországon. Az az absztrakt nemzettudat, amely bennünk olyan sokáig éltetett, ma már nem bír ilyen erővel. Annak idején szükségünk volt egy Hazára, egy Népre, akihez tartozni akartunk, mert éreztük, hogy idegenben vagyunk, és a helyzetünk egy erőszak eredménye, de ma, amikor szabadon választhatunk, már tudnunk kell, hogy mi és mi között választunk. És ha gyermekeink úgy döntenek, hogy magyarnak akarnak megmaradni, akkor megkeresik az utat Magyarországra, ha nem, asszimilálódnak.

De miért akar egy Észtországban élő fiatal ma magyarnak megmaradni?
Az egyik kisfiú (12 éves, és észt iskolába járt) erre a következőképen válaszolt: “Ott (Magyarországon) minden ismerős, jobban megértem, amit mondanak vagy csinálnak.” Aztán egy kicsit gondolkozott és hozzátette: “Meg szebb is.”
Talán éppen azért szebb, mert ismerős?

(Összeállítva Strömpl Judit és Bán István írásai alapján.)
     
     
  Postacím:

P.o.box 404
Tartu
Estonia

 
  Telefon: + 372 7 427 056  
  Fax: + 372 7 427 056  
  Honlap: EMMME  
  Elektronikus posta: bereg@freemail.hu  
     
 
Elnökség
 
     
  Elnök:
Bán István  
       
  Elnökségi tagok:

Csonka János

Lakatos Tivadar

Talur Katalin

 
     
 

-------- Lap tetejére