| Könyvek, tanulmányok, írások ismertetése, ajánlása |
 |
 |
 |
| Írta: Kristóf |
| 2010. szeptember 10. péntek, 17:22 |
Mostani számunkban is olyan cikkeket ajánlunk az elektronikus folyóiratokból a Tisztelt Olvasónak, amelyek a „Hogyan tanítsuk” kérdéshez adnak ötleteket. A dolgozat első része azt taglalja, hogyan hasznosíthatók a tanulók által beszélt csoportnyelvek (például a graffitinyelv) az anyanyelvi órán. Az iskola által megkövetelt tárgyilagos, általános, személytelen nyelv a korlátozott kódhoz szokott gyerekek számára nehezen elsajátítható, amelynek következtében konfliktushelyzet jön létre, s ez nem csupán az anyanyelv tanításában, hanem más tantárgyakéban is jelentkezik. A nyelvész Wacha Imre szerint az anyanyelvi oktatás a ráismertetés (aha-élmény) és a rendszerezés által segíti elő a meglevő ismeretanyag tudatosulását. A társadalmi érintkezés során esetenként szükséges a nyelvi kód váltása, ennek a felismerése egyike az anyanyelvvel kapcsolatos aha-élményeknek. Az iskolának fontos feladata a kódváltás képességének kialakítása, a kreativitás fejlesztése, amelyhez az is elengedhetetlenül szükséges, hogy a tanár is ismerje a kódokat. A nyelvtani ismeretek elmélyítését segítheti, ha például az ifjúsági nyelvben is felfedeztetjük az irodalmi nyelvben levő grammatikai szabályokat. Az órai motiváció – a tanulók érdeklődését, játékosságát mozgósító sajátos lélektani helyzet – kialakítását segítheti, ha a ráhangolódást segítő feladat a diákok sajátos nyelvéből van. Természetesen a motiváció nem lehet öncélú: a jelenséget meg kell mutatni irodalmi, köznyelvi példákon is. A szerző a graffitinyelv – mely az ifjúsági nyelv hangsúlyosan elkülönülő része – bemutatását követően az általános iskola és a középiskola tananyagaihoz kapcsolódóan érdekes, színes feladatok sorát gyűjti össze, melyek e sajátos ifjúsági nyelv felhasználásával kapcsolatosak. Tölgyessy fontosnak tartja a hétköznapi életet tükröző források felhasználását, mint ahogy felfogása szerint a történelemóra feladata, hogy az elméleti történettudomány és a megélt történelem közötti szakadékot segítse feloldani. Ennek alapján lehetséges például a rendszerváltás előtti és utáni családi történetek tanórai alkalmazása. Az oral history alapján még kutatható második világháborút a nagyszülők elbeszéléseiből, a kisemberek látószögén keresztül is meg lehet mutatni, ugyanígy dolgozható fel 1956 is a szülők élményein keresztül. Ezek a feladatok nem csupán a mesélést, a kommunikációt erősítik, hanem a történelmi események árnyaltabb megítélésére is jó alkalmat nyújtanak, illetve arra is ösztönöznek, hogy a sokszor egymásnak ellentmondó történetekből megszülessen az összegzés. Tölgyessy véleménye szerint az ember alkotja múltját, jelenét, jövőjét, így a visszaemlékezések jelentőségét nem annyira az objektivitás, hanem a múlttal való személyes viszony kialakítása adja, a diákoknak pedig a levont következtetéseket majd saját életükben kell felhasználni. A vizsgálódás sokféleképpen folyhat, de a cél mindenképp az egyéni, regionális esetek mélyreható feltárása.
3) És a hogyan tanítsunk kérdése után egy, a tanuláshoz-tanításhoz szervesen kötődő témát ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe: hogyan szerettessük meg diákjainkkal az olvasást? Ehhez a témához az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadójának folyóiratát, a Könyv és Nevelés elektronikus folyóiratot „lapoztuk” föl, pontosabban a világhálón most elérhető két utolsó, a 2009/3-as és 2009/4-es szám néhány igen érdekes és tanulságos írására „kattintottunk” (www.tanszertar.hu/eken/2009_03 és 2009_04).
A lap téli számában (2009/4) Tószegi Zsuzsanna a könyvből, illetve a képernyőről való olvasás érdekes polémiáját tárja az olvasók elé, bemutatva mindkét „tábor” érveit és ellenérveit. Vége lenne a fél évezredes könyvkultúrának, vagy a változások jó irányba vezetnek? Erről olvashatunk számos elgondolkodtató tényt és véleményt. Ugyanebben a számban Sólyom Réka napjaink neologizmusait vizsgálja közép-iskolások szemszögéből, olyan szavak használatát, mint bevállal, celeb, csokoholista, rázoomol, lol, passzívház, vlog, tanorexiás. A szerző szerint a vizsgálat eredményei „lehetőséget adnak arra, hogy hosszabb távon, több éven keresztül megfigyelhető legyen egy-egy új szó, új kifejezés terjedése, meggyökeresedése vagy éppen eltűnése a nyelvből.” Az olvasóvá nevelés megvalósítható drámapedagógiai módszerekkel is. Erről és a nevelés során alkalmazható feladattípusokról Herczog Krisztián Drámapedagógia az olvasóvá nevelés szolgálatában, illetve Szabóné Csepregi Boglárka Fő-Szerep című írásában olvashatunk. És ha sikerült fölkeltenünk olvasóink figyelmét, és kinyitották ezt a lapszámot, ajánljuk, ne csukják be, mielőtt választ nem kapnak a következő két kérdésre: Mitől forog Kazinczy a koporsóban? (Dóra Zoltán), illetve Minek örülne ma Kazinczy? (Adamikné Jászó Anna írása). Befejezésként pedig az olvasók nevében is köszönjünk el e tartalmas lap főszerkesztőjétől, Balogh Mihálytól, aki tíz és fél esztendő, negyvenkét szám után búcsúzik, azzal az ígérettel, hogy a „tollat nem teszi le”, írásaival, nevével találkozunk még a lap következő számaiban. Köszönet példamutató munkájáért, és érdeklődéssel várjuk írásait! Tisztelettel: Székely Győző
|
| Módosítás dátuma: 2010. szeptember 10. péntek, 18:38 |
1) Az Anyanyelv-pedagógia 2010. évi 2. számában jelent meg Lózsi Tamás A csoportnyelvek és az anyanyelvi nevelés című tanulmánya.
A szerző többek között a drámapedagógia eszközeinek használatához ad ötleteket, ilyen például egy István-kori falu felépítése, a falu lakóival való azonosulás. A fiatalok számára a mai világ eszközeivel - mint telefonbeszélgetés, sms küldés - lehet közelebb hozni Görgey és Kossuth döntéshozatalát, kettőjük eltérő helyzetértékelését. Szinte bármelyik téma feldolgozásakor használható az állókép kihangosított gondolatokkal.
Az őszi, a 2009/3-as szám mustrájában Balogh Mihály főszerkesztő az olvasáspedagógiai írások közül Steklács János írását ajánlja mint a rovat jelentős írását, ugyanis: „… a mai pedagógia egyik legidőszerűbb, egyben legproblematikusabb kérdése az értő olvasás tanításának fejlesztése.” Steklács János egy Európai Uniós-projekt, az Adore-projekt tapasztalatai alapján számos javaslatot vázol föl az értő olvasásban mutatkozó kedvezőtlen tendenciák megállítására, visszafordítására, ezek a javaslatok az osztálytermi gyakorlat szintjétől a regionális, iskolai szinten keresztül kiterjednek a nemzeti, országos szintig, ezen belül a tanító- és tanárképzési rendszerekig.